Fitoterápiás előadássorozat 3. rész: Bőrünk kihívásai és megoldásai, természetesen
Liebe Interessierte,
Szeretettel köszöntelek Benneteket fitoterápiás előadássorozatom harmadik részén, mely különböző, bőrünkkel kapcsolatos egészségügyi kihívások otthoni biztonságos, kiegészítő lehetőségeiről fog szólni. Ahogy azt tőlem eddig is megszokhattátok: gyakorlatorientáltan, gyógynövényes és egyéb természetes (pl.sóterápiák, apiterápiák) megoldásokat kínálva.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, mivel a helyek száma korlátozott!
Az előadás minden korosztálynak szól, azonban kiemelten foglalkozom a kisgyermekeknél, illetve várandósoknál biztonságosan alkalmazható fitoterápiás lehetőségekkel és az előadás végén bőven lesz időtök kérdezni is.
Bőrünk elsődleges védelmi vonalunk, szeretnénk ha mindig szép és egészséges lenne.
Külső-belső hatásokra azonban, nagyon könnyen megbomlik egyensúlya, mely nagyon könnyen és nagyon széles spektrumban, kellemetlen tünetekhez vezethet.
Az ok kiderítése, diagnosztika, valamint elsődleges terápiás javaslat megalkotása egyértelműen orvosi kompetencia, azonban rengeteget tehetünk otthonunkban is azért, hogy megelőzzük a további állapotromlást, megszabadulhassunk a kellemetlen tünetektől, valamint ez a felborult egyensúly helyreállhasson!
Ugyanígy, nem megfelelő használat mellett, a természetes anyagok is válthatnak ki nem kívánt hatást, melyet érdemes elkerülni.
Ha szeretnétek, hogy szakvizsgával és működési engedéllyel rendelkező fitoterapeutaként segítsek eligazodni Nektek a kiegészítő lehetőségek útvesztőjében, szeretettel várlak Benneteket, az Érgondnok Szakrendelő Tudásbarlangjában ismeretterjesztő előadásaimon!
De milyen lehetőségek vannak, és egyáltalán, milyen bőrbetegségek, bőrállapotok kiegészítő terápiájáról fogok Nektek mesélni és megoldásokat kínálni?
Im Vortrag werde ich lösungsorientiert auf folgende Themen eingehen, wobei ich vor allem auf pflanzliche Möglichkeiten eingehe:
-Ekcéma tünetenyhítése
-Viszkető bőr
-Fertőző kiütéses gyermekbetegségek otthoni kiegészítő lehetőségei (azonnali tünetenyhítés, hegmentes gyógyulás)
-Várandósok bőrápolása – pocakfeszülés, striák megelőzése
-Gyermekágyas kihívások – az Édesanya regenerációjának segítése biztonságosan
-Bőrrugalmasító, ápoló babaolajok természetesen
-Sebgyógyulás támogatása
-Hajhullás és egyéb fejbőrproblémák kiegészítő lehetőségei
-Sóterápiák az egészséges bőrért
-Aromaterápiás lehetőségek a különböző életkorokban
-Növényi olajok és hidrolátumok a külső-belső egészségért
-Balneofitoterápia – gyógynövényes fürdők
-Életkorbeli és élettani szabályok
-Indikációk és kontraindikációk
-Kérdések és válaszok.
Helyszín és időpontok:
-Sopron, Érgondnok Szakrendelő, Rozsondai K.u.20.
-Három időpont kerül megrendezésre, azoknak akik gyermekkel tudnak érkezni, és azoknak, akik csak felnőttként szeretnének:
–Április 8. kedd 17:00-18:30-ig – kérlek gyermek nélkül érkezzetek!
–Április 10. csüt. 9:30-11:00-ig – szeretettel várlak Benneteket gyermekkel vagy nélküle
–Április 11. péntek 16:00-17:30-ig kérlek gyermek nélkül érkezzetek!
Teilnahmegebühr: 5500 Ft, mely tartalmazza a másfél órás szakmai előadáson való részvételi díjat, egy apró, az aktuális témával kapcsolatos fitoterápiás ajándékot, valamint 2000 Ft kedvezményt egyéni konzultációim árából, az előadást követő egy éven belül, egy alkalommal.
EARLY BIRD jegyárak március 16. éjfélig, 10% kedvezménnyel:
4950 Ft (ugyanazt tartalmazza, mint a teljes árú jegy).
Anmeldung: a férőhelyek száma limitált, előadásonként 10 fő vehet részt!
-Jelentkezés után 24 óráig tartom fent a helyet, a részvételi díj befizetésével válik érvényessé a foglalás, ami jelentkezési sorrendben, átutalással történik.
-Jelentkezéshez kérlek küldj egy üzenetet az info@salviahealth.hu e-mail címre, de üzenhetsz a Hőfer Dorottya Fitoterapeuta facebook oldalon is!
Stornierungsrichtlinien:
-Die Teilnahme kann jederzeit auf eine andere Person übertragen werden, bitte einfach eine Nachricht schicken!
-Bei Krankheit ist eine Stornierung möglich: Du kannst dann an einem späteren Vortrag teilnehmen oder den bezahlten Betrag für eine meiner Dienstleistungen verwenden (Einzelberatungen, Vorträge, Workshops). Bitte informiere mich in diesem Fall spätestens 24 Stunden vor dem Vortrag, damit ein eventuell wartender Teilnehmer nachrücken kann!
Ich freue mich auf Euch!
Dorottya Hőfer – Salvia Health, Phytotherapeutin mit Fachprüfung, Gesundheitsförderin www.salviahealth.hu